2009 – 2012-es évfolyam /

Kocsis Kitty: Egyszer volt, hol nem volt. (Vélemény)

A kishitűség, a racionalitás, a konformizmus az emberiség gyilkosai.

Önfeledt, Csodaországbeli élet helyett paplansírba temetett álmok. Nem hiszem, nem tudom, nem akarom, nem megy. Így sem, úgy sem, azért, mert, de egyszerűen nem, és kész. A képzeletnek szappanoperákkal kimosott agyak szabnak határt, akik ügyes kis trükkjeikkel eltakarják szemünk elől az igazságot. Rabszolgák vagyunk, foglyok, hasonmások egy sajátos, gondosan kiépített stratégiájú rendszerben.

Közös erővel éltetjük a kórt, összpontosítunk a negatívumra, a felszínre, az előregyártott reakciók sikerességére, hátha elfeledteti velünk, hogy ez másképp is lehetne. Valahol, az Óperenciás tengeren is túl.
De ez itt nem a csodára, nem a szerelemre, nem a játékra, le a jótékonysággal, le a vallással, a világmegváltókkal, a titokkal, a lehetőségek mámorával, a véletlenek szépségével. Le a kapcsolatokkal, a feltétel nélküli cselekedetekkel, az egyénnel, a spontaneitással és szabadsággal.

Arra teremtettünk, hogy megéljük a lét örömét, szárnyakkal születünk, mégis földhöz ragadva halunk meg. A mese vége pedig boldogan nélkül csupán: Éltek... haltak.

Megjelent a Szabadság napilapban

2019.09.26. 09:20

A Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar hivatalos tanévnyitójára október 1-én kerül sor, 10 órától, az V/2-es amfiteátrumban,

Idén dr. Balogh Márton, a BBTE Közigazgatás oktatója tart előadást Szociális vállalkozások Romániában címmel.

FB eseményünk: http://bit.ly/évnyitó2019

2019.09.26. 09:19

Olvasd el és tudj meg többet az évkezdésről és a határidőkről.

2019.06.06. 03:11

Részletek a júliusi államvizsgával kapcsolatban.