Bottyán Terézia: Észrevettem, hogy telik az idő (Interjú)
- mondta dr. Nóda Mózes, a kolozsvári Római Katolikus Teológia Kar jelenlegi dékánja. Elszívott egy pár szál cigarettát, és többször beszélt telefonon is, de lelkesen válaszolt minden kérdésre. Mert úgy általában lelkes ember. Mint volt diákja kicsit furcsán éreztem magam, hogy kérdezgetem - ő nem. Mosolygott, ahogy ő szokott, tipikus vonásaival. Amikor 2001-ben legelőször találkoztam vele a teológia kar folyosóján, azt hittem, szigorú ember, pedig egyáltalán nem az. Ő ilyen. Ilyen is. Amikor az évekről kérdezgetem, meg-megáll, számol, aztán együtt számolunk tovább. Nekem nehéz, ő csak belegabalyodik egy pillanatra. Rég volt már, mondja.
Augusztus 2-án lesz huszonkét éve, hogy Jakubinyi György érsek úr Kolozsvárra nevezett ki. 1988-tól a monostori plébánián voltam segédlelkész Kádár István plébános mellett. Itt hat évig tevékenykedtem, majd 1994-ben egyetemi lelkész és segédlelkész is voltam párhuzamosan. 1995-től csak egyetemi lelkész, 1996-tól azonban már a Római Katolikus Teológia Karon liturgikát tanítottam, a lelkészségi munka mellett. 1998-tól csak mint tanár tevékenykedem.
Milyen ez az egyetemi lelkészségi múlt? Miből állt ez az egész munka? Meséljen kicsit róla!
A katolikus egyetemistákkal mindig a főtéri plébánia foglalkozott, oda jártak bibliaórákra. Emellett Böjte Csaba irányításával megalakult egy, a ferenceses lelkiséget követő csoport, ami végül is az egyetemi lelkészség magja lett. Ahogy megszaporodott a magyar anyanyelvű katolikus egyetemisták létszáma Kolozsváron, igény lett egy különálló intézményre is. A diákok személyesen kérték ezt az érsek úrtól, aki engedélyezte, és engem nevezett ki az első kolozsvári egyetemi lelkésznek. Miért épp engem, tehetnénk fel a kérdést. Nekem már régiségem volt Kolozsváron (nyolc év), és nem voltam sem túl idős, sem túl fiatal ehhez a feladathoz.
Meséljen erről a feladatról, hogy mit is csinál egy egyetemi lelkész főállásban?
Kezdetben elég nehéz volt, hisz nem volt semmink. Szükségünk volt helyiségekre, ahol találkozhattunk. A Piarista templom melletti részt kitakarítottuk, akkor létesült a két pinceterem és az iroda. Az addigi találkozóinkat viszont végig a főtéri plébánia termeiben tartottuk. Én pedig érdekes helyzetben voltam, hisz nem volt, kitől megkérdezzem, hogy mit is csinál egy egyetemi lelkész. Szegedre utaztam és az ottani egyetemi lelkészséget meglátogatva kaptam némi információt ezzel kapcsolatban, nagy segítségemre volt az ottani lelkész, Kondé Lajos. Ő sok tanáccsal látott el, hogy mit hogyan kellene csinálni, például programokat megszervezni. De nem feledkezhetem meg a gyulafehérvári Papnevelő Intézet akkori lelki vezetőjéről, Nemes Ödön jezsuitáról sem, ő is segített nekem ez ügyben. Hetente bibliaórák voltak, vasárnap esti misék, majd idővel kialakult a diáktanács és a különböző csoportok is. Természetesen naponta volt irodaszolgálat délelőtt és délután, amikor a diákok rendelkezésére álltam, hisz ez a tevékenység lelki gondozást jelent. Nekem ez volt a legszebb korszakom.
Miért érdemli meg a felsőfokot ez az időszak?
Egy homogén közösséggel dolgozhattam, egy korosztályból, bennünk volt a kezdeti lelkesedés, és egyszerűen jó volt ennyi fiatallal együtt dolgozni. Lelki napokat szerveztünk, de emellett volt szórakozás is (évnyitók, gólyabálok, farsangi bálok), és nem utolsósorban színvonalas előadásokban is részünk volt. Kialakult ugyanis egy szokás, ami a csütörtök délutánokat jellemezte, hogy vendégeket hívtunk meg. Most csak egy néhányat sorolnék fel: Jakubinyi György érsek úr, Jelenits István piarista, Békés Gellért bencés és Szabó Ferenc jezsuita, Kondé Lajos, Kányádi Sándor, Fodor Sándor, de még sorolhatnám. Ezek jó alkalmak voltak a beszélgetésre is, így kielégíthették a diákok kulturális igényeit is. Jó volt a hangulat, jó volt ennyi emberrel egy hullámhosszon lenni.
Tanár, kancellár, dékán
Ezt az időszakot tehát a tanári pálya követte a kolozsvári hittanárképzőn. Ott, úgy tudom, legtöbbet kancellárként tevékenykedett.
Igen, ez így van. Soha nem szerettem az adminisztrációt, a hivatalok soha nem vonzottak, és mégis 2008-ig a teológia kar kancellárja voltam, a tanári munka mellett természetesen. De én szerettem kancellár lenni, az elején nehéz volt, aztán belerázódtam, és minden ment, mint a karikacsapás. Nem elhanyagolandó az a tény, hogy nagyon jól együttműködtünk az akkori dékánnal, Marton József professzor úrral. Viszont úgy érzem, abban az időszakban közelebb álltam a diákokhoz, mint most, akkor szabadabb voltam.
Tehát amióta dékán lett, megsokasodtak a feladatok, ha jól értem. Értékelné ezt az eltelt dékáni időszakot?
Két év telt el. A mandátumom fele, hisz épp december 30-án volt szenátus, amikor megszavaztak. Akkor abban a tudatban vállaltam el, hogy tudom, miket kell egy dékánnak csinálnia. Ez azonban nem jelenti azt, hogy időközben nem értek meglepetések. Amit elmondhatok, az az, hogy egyáltalán nem volt könnyű az elmúlt két év. Megszaporodtak a protokollkötelezettségek, rengeteg gyűlésre kell járni, a szenátuson ott kell lenni. A dékán ugyanis hivatalból a szenátus tagja is, és a fakultás képviselője, akárhová is hívják. Amíg kancellár voltam, nem éreztem annyira a felelősséget. Most mindent én írok alá, nekem kell döntéseket hozni, és enyém a végső szó. Ez pedig nem mindig könnyű.
Miben látja a nehézségeket? Mondana néhány konkrét példát ezekre?
Néha nem könnyű a kollégákat összefogni, hogy amikor döntéseket hozunk, azokat úgy tegyük meg együtt, hogy mindenki meg legyen elégedve. Mivel egyszakosok lettünk, csökkent a diáklétszám, és bizony közhely ide vagy oda, a gazdasági válság minket nagyon is megérintett. Tanáraink sem a plusz órákért, sem a mesteri oktatásért nem kapnak fizetést. Ingyen és bérmentve tanítanak a mesterin, ami 4-5 előadást jelent hetente egy embernek. Ne felejtsük el azt se, hogy a gyulafehérvári Papnevelő Intézet is hozzánk tartozik, ami szintén a munka bővülését jelenti.
Rávilágítana erre konkrétabban, hogy mit is jelent ez a gyulafehérvári csatlakozás?
Ezt a következőképpen kell felfogni: a gyulafehérvári Papnevelő Intézet három éve a Babeş-Bolyai Tudományegyetem részévé vált. Hozzánk, a Római Katolikus Teológia Karhoz kapcsolódik, ők a mi pasztorális tanszékünk. Itt, Kolozsváron tanárokat, míg Gyulafehérváron papokat képezünk ki. Ez a Gyulafehérváron végzetteknek azt jelenti, hogy államilag elismert diplomát kapnak, amivel az iskolákban oktathatnak. Vannak ugyanis olyan falvak, ahol nincs kihelyezett hitoktató, így a pap jár be az iskolába tanítani. Ez viszont elég sok más ügyes-bajos dologgal is jár, például azzal, hogy új tantervet kell készíteni, olyat, amely a tanügyminisztérium által is elismert, és nem utolsósorban az intézményt akkreditáltatni kell.
Akkor most arról meséljen, hogy milyen tanárnak lenni?
IV. osztályos voltam, amikor a tanító néni rögtönzést íratott velünk, és az volt a kérdés, hogy ki mi szeretne lenni, ha felnő. Én azt írtam: focista vagy tanár.
Eltelt ugyan egy kis idő, mire tanár lettem, de bejött. Elég későn lettem azzá, viszont könnyen mentek a dolgok, hisz a hittanórák, de főleg az egyetemi lelkészség felkészített mind a tanításra, mind pedig a diákok problémáira. Rá tudtam hangolódni, nem volt nagy váltás, mint sok ember életében. Tudtam, mik foglalkoztatják a diákokat, milyen problémákkal küzdenek, tehát az előéletem tökéletes bevezető volt a tanársághoz.
Milyen a viszonya a diákokkal? Hogy érzi, szeretik a tanítványai? Én szeretem a diákot, és mindig is diákpárti voltam. Szeretem a nagyon jó és a nagyon rossz diákot egyaránt. A nagyon jót azért, mert az ember látja az eredményt, hogy jó úton halad az illető, a nagyon rossz diákot pedig azért, mert ő egy kicsit később ugyan, de rájön arra, hogy jobb diák kell legyen, és le kell üljön tanulni. Megérzi, hogy érdemes és kell tanulni. Mostanában talán megváltozott az a régi viszony, talán a tanár-dékán kettősségből fakadóan, viszont az is igaz, hogy egyre nő a generációs különbség is.Észrevettem, hogy telik az idő. Ennyi. Hogy engem szeretnek-e a diákok? Egyesek igen, mások pedig nem, de ez normális, hisz mindenkinek van kedvenc tanára, és az nem minden esetben én vagyok.
Pap
Tanár és dékán. Ezek mellé hogyan illeszkedik az a tény, hogy ráadásul még pap is?
Elsősorban pap vagyok, azzá szenteltek, és mindig az maradok. A tanárkodás, az, amit épp most végzek, ugyanúgy a pasztoráció része, mint a hagyományos papi munka. Naponta misézek a karunk kápolnájában, vasárnaponként a 11-es misét én végzem a Piarista templomban (ebben az évben nem), és ha hívnak, mindig besegítek a Főtéren és a monostori plébánián is (főleg így ünnepek alkalmával, karácsony, húsvét, búcsúk, házszentelések stb.).
Abban a bizonyos rögtönzésben tehát azt írta, hogy tanár szeretne lenni, nem pap. Annak, hogy a papi pályát választotta, van olyan mozzanata, amit velünk is szívesen megosztana? Egyszóval rákérdeznék: miért?
Elmondom. Nekem akkoriban két lehetőségem volt: beiratkozom a székelyudvarhelyi tanítóképzőbe vagy pedig Gyulafehérvárra. Az utóbbinál maradtam. Gyulafehérváron végeztem a katolikus kántoriskolában. Viszont a faluban megismertem két olyan papot, akik megszerettették velem a papságot. Ezért.
Íme az ember
Ha már ide érkeztünk, milyennek látja azokat az időket, amikor még nem volt Kolozsváron, amikor még otthon volt? Meséljen egy kicsit a gyermekkoráról!
Szép gyermekkorom volt. Szívesen emlékszem vissza mindenre, annak ellenére, hogy csak 14 évet éltem Homoródkarácsonyfalván (Crăciunel, Hargita megye). Olyan lehettem, mint más kisgyerek, se rosszabb, se jobb nem voltam. Szerettem sokat olvasni, ezért édesanyámnak nem volt velem gondja. Az iskola könyvárából olvasgattam, az indiános könyveket és a szépirodalmat szerettem legjobban. Egyébként meg olyan életem volt, mint egy falusi gyermeknek: nyáron kint voltunk a mezőn, tavasz, nyár, ősz azzal telt, hogy segédkeztünk otthon, amiben csak tudtunk. Állatokat etettünk, vizet, fát hordtunk, télen pedig nagyokat szánkóztunk.
Szívesen emlékszik vissza az akkori karácsonyokra? Milyenek voltak a karácsonyok akkor?
Hát már elég rég volt, de szívesen emlékszem vissza azokra az időkre. Karácsonykor minden évben volt karácsonyfa, és soha nem értettük, hogy egy éjjel alatt hogy került oda. A pásztorjátékban mindig pásztor voltam, illetve azt hiszem, egyszer voltam Szent József is. Természetesen mindig volt valami kis ajándék is: zokni, kesztyű, sál, amire nekem meg az öcsémnek épp akkor szükségünk volt. Aztán volt nagy szánkózás, meg karácsonyi ebéd is, és még bálok is voltak abban az időben.
Milyen volt és milyen most a testvérével való kapcsolata?
Amíg kicsik voltunk, olyan volt a viszonyunk, mint amilyen két fiútestvérnek lehet. Sokszor verekedtünk, hogy megvizsgáljuk, ki az erősebb. Természetesen mindig én voltam, hisz én vagyok a nagyobb, csak ezt ő soha nem ismerte el. A birkózásból tehát sokszor sírás és harag lett. Most nagyon jól megértjük egymást, naponta beszélünk telefonon, és úgy érzem, mindig számíthatok rá, hisz egy család vagyunk.
Elmondta, hogy az indiánokról szóló történeteket szerette olvasgatni valamikor. Ma mit olvas? Van kedvenc könyve?
Több kedvenc könyvem van: Thomas Manntól a József és testvérei, és emellett nagyon szeretem az orosz írókat, Tolsztojt, Ajtmatovot, a magyarok közül pedig Móra Ferencet. Ma inkább liturgikus témájú irodalmat olvasok nagyrészt, hisz ez a szakterületem.
Ennyi idő eltelte után milyen a viszonya Kolozsvárral?
Mindig is idegenkedtem a nagyvárostól, hisz falun nőttem fel. Csak azért imádkoztam, hogy nehogy Marosvásárhelyre vagy Kolozsvárra helyezzenek. Azonban épp az ellenkezője történt. Vásárhelyen is voltam egy évig, és már 22 éve vagyok Kolozsváron. Most azonban már itt vagyok itthon, és Kolozsvárt szeretem. Viszont továbbra is úgy vagyok ezzel, hogy mint tanárnak a rektor a főnököm, mint papnak pedig a püspök. Épp ezért ha az érsek úr úgy dönt, hogy elhelyez, akkor engedelmeskedem és megyek oda, ahova küld.
Mit vár az új évtől? Ön szerint milyen lesz a 2010-es esztendő?
Úgy néz ki, hogy pénzügyi szempontból a mi fakultásunknak nehéz lesz. Azonban kíváncsian nézek elébe az új évnek, hisz biztos lesznek benne szép dolgok is. Azt várom 2010-től, hogy több békét hozzon, mint 2009. Legyen sok jelentkezőnk, legyenek jó diákjaink, és legyen szép a tavasz. Meg azt, hogy akiket szeretek, azoknak szép éve legyen.
