2009 – 2012-es évfolyam /

Bottyán Terézia: A mi téli sportunk (Vélemény)

Nehéz a téli sportokról úgy beszélni, hogy ne legyünk elfogultak a többi évszak sportjával. Pedig ezek is épp olyan szép sportok, mint a többiek. Látványosak és néha még érdekesek is, csak nem annyira kézzel foghatóak. Meg egy kicsit hidegek is, valljuk be őszintén.

De miért kell diszkriminációval illetni őket? Nem tehetnek arról, hogy ők a téli idő sportjai, arról sem, hogy mi télen inkább mással vagyunk elfoglalva, nem igazán marad időnk gyakorlásukra, meg arról sem tehetnek, hogy a foci az az örök.

A télnek is megvan a maga szépsége, ugyanígy az ebben az időszakban gyakorolt mozgásformáknak is. Gyermekkorában mindenki önfeledten élvezte a szánkózást, meg a korcsolyázást, a szerencsésebbek pedig még sízni is megtanultak. Az az érzés, amikor a gyomrunk a torkunkba ugrik, és kellemes bizsergés megy végig érzékszerveinken, a lesiklás, vagy csak maga a siklás, öröme semmivel sem keverhető össze. A szerencsés földet érés is éppen ilyen jó dolognak tűnik, nem beszélve az ép kezekről, lábakról, amelyek nem minden esetben maradnak sértetlenek. Ezek a mozgásformák minden izmunkat igénybe veszik, legfőképp a lábak munkáját kívánják meg. Azonban egyetlen egy fontos momentuma van az egésznek, és ez a leglényegesebb: a kacagás. Gyermekek, szülők, kicsik és nagyok önfeledt kacagása, melyet távolról meghallhatunk. Ezért szép a tél, ez megéri azt, hogy várjunk rá. Téli kabát, bundás csizma, sapka, sál, kesztyű, korcsolya, síléc, snowboard, szánkó, hótányér, vagy csak egy egyszerű zacskó. Kinek mi fér bele a téli sportjába. Legyen bármelyik is ezek közül, gyakoroljuk és élvezzük önfeledten ezen téli mozgásformákat.

Megjelent a Szabadság napilapban

2019.09.26. 09:20

A Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar hivatalos tanévnyitójára október 1-én kerül sor, 10 órától, az V/2-es amfiteátrumban,

Idén dr. Balogh Márton, a BBTE Közigazgatás oktatója tart előadást Szociális vállalkozások Romániában címmel.

FB eseményünk: http://bit.ly/évnyitó2019

2019.09.26. 09:19

Olvasd el és tudj meg többet az évkezdésről és a határidőkről.

2019.06.06. 03:11

Részletek a júliusi államvizsgával kapcsolatban.